Folyadékceremónia

Egy nagyszerű élmény és örök emlék az esküvőtökre


Mi is az a folyadékceremónia?

Annak a bizonyos nagy napnak az egyik legfontosabb része a polgári szertartás, ahol hivatalosan is összekötitek életeteket a barátok és rokonok jelenlétében. A szertartás során az aláírást és a gyűrűfelhúzást az összetartozás jelképeként szokványos módon gyertyagyújtás, vagy a már hagyományosnak tekinthető homoköntés követi. Mi ezek helyett szeretnénk kínálni valami újdonságot! A folyadékceremónia során két (esetenként különböző színű) folyadékot önthettek össze a két eltérő életutatok jelképeként, majd az ezekből létrejövő új szín szimbolizálja az összetartozásotokat és az új közös életetek kezdetét.

Miért válasszátok a folyadékszertartást?

- Ha valami egyedire és különlegesre vágytok a polgári szertartáson

- Egy felejthetetlen élményt szerezhettek magatoknak és a násznépnek egyaránt 

- A gyertyagyújtást és a homokceremóniát egy kisebb szellő is megnehezítheti, míg a folyadékceremónia szabadtéri és benti szertartás esetén is éppúgy remek választás

- A gyertya idővel meglágyul, elgörbül, így elveszíti egykori szépségét

- A homokszertartás során kialakított homokkép borulás esetén mindenképpen változik, szélsőséges esetben teljes mértékben megsemmisülhet

- Nem kell izgulnotok, hogy jól sikerül-e homokkép, a homokhullámok formája

- Rendkívül látványos élőben, és nagyszerűen mutat a fényképeken és a videón

- A házatok dísze, üde színfoltja lehet, mely feldőlés esetén sem veszíti el a szépségét

- Egyszerűen ha valami mást és újat szeretnétek a szokásos homokceremónia (homokszertartás) helyett

A mi folyadékceremóniánk :)

Akik eddig minket választottak... :)

2019.05.18 Edit és István (Rózsaszín köd folyadékceremónia ) "A folyadék ceremónia egyszerűen csodálatos volt."

2018.03.20 Ági és Imi (Valami kék folyadékceremónia) "A mi téli nagy napunk még jobban is sikerült mint ahogy terveztük. Nagyon különleges volt a folyadékceremónia, megérte emellett dönteni!"

2018.08.24 Szandi és Laci (Végtelen szerelem folyadékceremónia) 

2023.09.01 - Zsani és Zoli (Végtelen szerelem folyadékceremónia szett - Fekvő szív üveggel) "Nagyon szépen köszönjük! Elégedettek voltunk a kellékekkel, kicsit izgultam biztosan minden jól készítettem-e elő, de jól sikerült, különleges volt. :)"

2023.08.05 - Dia és Lóri (Harmónia folyadékceremónia szett - Lapos szív üveggel) "Köszönjük minden nagyon jól sikerült! :)"

2023.07.22 - Dorina és Dávid (Végtelen szerelem folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Köszönjük minden csodás volt! :)"

2023.08.26 - Dorina és Peti (Végtelen szerelem folyadékceremónia szett - Fekvő szív üveggel) "Nagyon jól sikerült, különleges pontja volt a ceremóniának a folyadékok összeöntése, senki nem látott még ilyet a környezetünkben. Azóta pedig a polcot díszíti és őrzi a nagy nap emlékét. :) Köszönöm a hozzáállásotokat, mert amikor rendeltem, az egyik folyadék sajnos kifolyt, de ti rögtön küldtetek másikat helyette. :)"

2023.10.07 - Dóra és Raphael (Végtelen szerelem folyadékceremónia szett - Hullám üveggel) "Köszönjük szépen, remek nap volt, nagyon jól éreztük magunkat. A folyadékok nagyon jók voltak, és a kék szín is szuper. Nekem tetszett ez a pillanata az esküvőnek, azóta pedig kitettük a polcunkra az üveget. :)"

2023.07.15 - Nikiék esküvője :) (Végtelen szerelem folyadékceremónia szett - Szív üveggel) "Köszönjük szépen! Minden csoda szép volt. :) Bár csak ennyi kép van róla, de biztosíthatlak, hogy nagyon szép volt/lett és mindenkinek nagyon tetszett. 🙂"

2023.07.15 - Dóra és Tamás (Végtelen szerelem folyadékceremónia szett - Fekvő szív üveggel)

2023.08.26 - Bettina és Kevin (Rózsaszín köd folyadékceremónia szett - Szív üveggel) "Minden csodálatos volt. Hálásak vagyunk, hogy még különlegesebbé tettétek a nagy napunkat. :)"

2023.06.10 - Judit és Attila (Végtelen szerelem folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Megkoronázta a ceremóniát a tőletek rendelt szett! Csodás kék színe lett! Még egyszer nagyon köszönjük a szettet, nagyon látványos volt! :) "

2023.07.15 - Dius és Levi (Végtelen szerelem folyadékceremónia szett - Fekvő szív üveggel) "Csodálatos napunk volt! A Folyadékceremóniánk is tökéletesen működött/sikerült! Mindenkinek nagyon tetszett, köztük nekünk is! A végtelen szerelem folyadékotok minket is szimbolizál most már. A tartójában van, és mindig mosolyt csal az arcunkra. :)"

2023.08.19 - Andi és Feri (Végtelen szerelem folyadékceremónia szett - Szív üveggel) "Nagyon szépen köszönjük! Mindenkinek nagyon tetszett a folyadék ceremónia, meglepődve nézték végig! Szuper ötlet volt, hogy önökre találtunk! 🙂"

2022.07.30 - Heni és Ricsi (Végtelen szerelem folyadékceremónia szerelmes szívek üveggel) "Köszönjük szépen, minden szuper volt, a tökéletest is felül múlta. A folyadékceremónia nagyon különleges volt :)"

2021.08.14 - Klaudia és Jocó (Végtelen szerelem folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Az esküvő óta az esküvői polcunk gyönyörű dísze a kis folyadékkal teli szívecskénk. :)  Valamint a két kis öntőkét is újragondoltuk. Nagyon szépen köszönjük, hogy lehetőséget teremtettetek egy ilyen különleges ceremóniára is. :)"

2022.07.22 - Bernadett és Gergő (Végtelen szerelem folyadékceremónia kúp üveggel) "Köszönjük szépen, minden csodás volt! A folyadékceremónia pedig egyenesen mesés!! A násznép is pont úgy imádta, ahogy mi. 🥰"

2022.07.29 - Szandra és Ádám (Végtelen szerelem folyadékceremónia szerelmes szívek üveggel) "Minden tökéletes volt! Csoda volt ahogy kékké vált! Imádta mindenki. Az üveg is gyönyörű! Azóta pedig a szobánkban pihen. Köszönjük még egyszer! :)"

2023.04.08 - Veronika és Patrik (Rózsaszín köd folyadékceremónia szett - Szerelmes Szívek üveggel) "Tökéletesen sikerült a szertartás is és a lagzi is utána. :) Csatolva küldöm a képet a felejthetetlen (és szép) folyadékceremóniáról. Bátran fogjuk ajánlani bárkinek, aki egy egyedi ceremóniát szeretne.  :)"

2022.06.17 - Vivi és Ákos (Végtelen szerelem folyadékceremónia szív üveggel) "Még egyszer szeretnénk Nektek megköszönni azt, hogy megalkottátok ezt ceremónia lehetőséget, csodálatos volt! 🙂"

2022.05.21 - Petra és Zsolti (Végtelen szerelem folyadékceremónia hullám üveggel) "A ceremónia nagyon tetszett mindenkinek. Köszönjük, hogy hozzájárultatok a nagy napunkhoz! :)"

2022 - Bianka és Ricsi (Végtelen szerelem folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Köszönjük szépen még egyszer a ceremóniát, nagy sikert aratott. Kívánunk még sok-sok jegyeskézbe kerülő folyadékot! 🙂"

2022.10.15 - Dóri és Gyuri (Végtelen szerelem folyadékceremónia szerelmes szívek üveggel) "A folyadékceremónia mindenkit magával ragadott, mi is imádtuk. Köszönjük még egyszer, hogy különlegessé varázsoltátok a napunkat! 🙂"

2023.06.03 - Virág és Ádám (Rózsaszín köd folyadékceremónia szett - Szerelmes Szívek üveggel) "Köszönjük szépen, a nagy napunk nagyon szép volt. A folyadékceremónia pedig gyönyörű. :)"

Fotó: Szávics Attila Wedding Photographer

2023.05.13 - Fanni és Péter (Rózsaszín köd folyadékceremónia szett szerelmes Szívek üveggel) "Mi is köszönjük szépen, nagyon különleges volt"

2022.10.01 - Bianka és Bence (Végtelen szerelem folyadékceremónia lapos szív üveggel)

2022 - Ági és Anti (Rózsaszín köd folyadékceremónia szív üveggel) "Nagyon jól sikerült az esküvőnk és a folyadékceremóniai is hozzájárult ehhez! Szóval nagyon szépen köszönjük 🙂"

2022.09.10 - Barbara és Attila (Végtelen szerelem folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Mindenkinek nagyon tetszett ez a verzió és sokan nem is hallottak még ilyenről, úgyhogy állíthatom tényleg különlegesebb lett tőle a szertartás. Köszönjük szépen! :) "

2022.09.10 - Anett és Gergő (Végtelen szerelem folyadékceremónia szív üveggel)

2022.09.03 - Niki és Gergő (Harmónia folyadékceremónia szív üveggel)

2022.09.06 - Évi és Zola (Harmónia folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Köszönjük szépen, nagyon megható volt, örülünk hogy a folyadék ceremóniát választottuk :)"

2022.11.05 - Ági és Imi (Végtelen szerelem folyadékceremónia szerelmes szívek üveggel) "Nagyon hálásak vagyunk ennek az új lehetőségnek. Köszönjük szépen!! 🙂"

2022.09.10 - Szandra és Marco (Végtelen szerelem folyadékceremónia lapos szív üveggel)

2022.09.10 - Dóri és Laci (Rózsaszín köd folyadékceremónia szív üveggel) "Mindenki el volt ájulva :)"

2022. 06. 18 - Vivi és Laci (Rózsaszín köd folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Köszönjük szépen. Minden szuper volt, a ceremónia pedig csoda szép! 😍"

2022.07.02 - Zoli és Vera (Végtelen szerelem folyadékceremónia kúp üveggel) "Nagyon szépen köszönjük! Minden tökéletes volt, a folyadékceremónia pedig a csúcs volt!!! Köszönjük, hogy átélhettük ezt a csodát!🙂"

2022.09.10 - Deli és Peti (Végtelen szerelem folyadékceremónia szív üveggel)

2022.08.13 - Szandi és Balázs (Valami kék folyadékceremónia szerelmes szívek üveggel)

2022.04.23 -Dóri és Lajos (Végtelen szerelem folyadékceremónia hullám üveggel)

2022.07.23 -Dorina és Dániel (Végtelen szerelem folyadékceremónia szív üveggel) "Csodás volt 🙂"

2022.04.23 - Timi és Ádám (Valami kék folyadékceremónia szív üveggel) 

2021.08.28 - Viki és Máté (Valami kék folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Minden tökéletes volt, a folyadékok is szuperáltak, köszönjük szépen! 😊"

2022.05.24 - Dorina és Tamás (Végtelen szerelem folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Nagyon szépen köszönjük, minden tökéletes volt a nagy napon!🥰 Sikerült különlegessé varázsolnotok magát a ceremóniát és arról se feledkezzünk meg, hogy egy örök emlék marad számunkra!😍 Még egyszer nagyon szépen köszönjük Nektek!❤️"

2022.01.22 - Éváék esküvője (Végtelen szerelem folyadékceremónia szerelmes szívek üveggel) "Minden csodálatos volt, a folyadék ceremóniáról pedig a vendégek közül szinte senki nem hallott így nagy szenzáció volt! Köszönjük szépen! :)"

2022.08.13 - Mónika és Martin (Rózsaszín köd folyadékceremónia szív üveggel) "Köszönjük, csodálatos volt! "

2021.06.19. - Réka és Pisti (Rózsaszín köd folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Csodásan mutatott a folyadékceremónia az esküvőnkön. Nagyon köszönjük! :)"

2022.07.02. - Szandi és Laci (Rózsaszín köd folyadékceremónia szerelmes szívek üveggel) "Nagyon örülünk, hogy a folyadékceremónia mellett döntöttünk. Szép az üveg, nagyon mutatós és gyönyörű színű lett a végeredmény. Örök darab! :)"

2022.04.12 - Dia és András (Végtelen szerelem folyadékceremónia szív üveggel) "Köszönjük szépen, nagyon szép volt :)"

2021.09.10 - Maya és Peti (Végtelen szerelem folyadékceremónia szív üveggel) "Nagyon szuperül sikerült, a vendégeknek is tetszett. "

2022.08.06 - Anna és Viktor (Végtelen szerelem folyadékceremónia szív üveggel)

2022.06.18 -Vivi és Zoli (Végtelen szerelem folyadékceremónia hullám üveggel)

2022.06.18 - Reni és Laci (Végtelen szerelem folyadékceremónia szív üveggel)

2022.07.16 - Annamária és Gábor (Végtelen szerelem folyadékceremónia szerelmes szívek üveggel)

2022.06.25 - Kitti és Krisztián (Harmónia folyadékceremónia lapos szív üveggel)

2021 - Enci és Gergő (Harmónia folyadékceremónia kúp alakú üveggel)

2021.06.16. - Violetta és Csaba (Rózsaszín köd folyadékceremónia szív üveggel)

A képek Máltán készültek :)

2020.10.10 - Anna és Zoltán (Végtelen szerelem folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Nagyon szépen köszönjük még egyszer ezt a különleges csodát, amit általatok kaptunk! Különleges ceremóniát terveztünk, és ezekkel a fantasztikus varázs folyadékokkal meg is kaptuk! Minden vendégünknek meglepetés volt, még sosem láttak ilyet Szeretnénk még egyszer gratulálni, nagyszerűt alkottatok, és felejthetetlenné tettétek sokunk Nagy Napját! "

2021.03.19. - Szandi és Ricsi (Valami kék folyadékceremónia szív üveggel) "Nagyon örülök, hogy rátok találtam, és hogy ezt a szigorítások miatti kis "egyszerű" esküvőnket, sikerült emlékezetessé tennetek! Nagyon köszönjük! "

2021.07.17. - Anita és Dávid (Valami kék folyadékceremónia szív üveggel) "Köszönjük, hogy a nagy napunk részei voltatok! Nagyon tetszett nekünk is, a családunknak is és az anyakönyvvezetőnek is a ceremónia. 🙂 Nem általános, és pont így volt jó. 😊"

2022.06.11 - Judit és Márk (Végtelen szerelem folyadékceremónia lapos szív üveggel) 

Fotók: https://www.facebook.com/zsukaphoto vagy https://www.zsukaphoto.hu/)

2023.05.27. - Vivi és Tomi (Valami kék folyadékceremónia szív üveggel)

2022.08.13 - Zoltán és Mónika (Valami kék folyadékceremónia szerelmes szívek üveggel)

2022.01.29. - Petra és Attila (Rózsaszín köd folyadékceremónia szív üveggel)

2022.05.21 - Bianka és Gábor (Végtelen szerelem folyadékceremónia lapos szív üveggel)

2022. május - Réka és Laci (Végtelen szerelem folyadékceremónia kúp üveggel) "Nagy meglepődést okozott és nagyon hatásos volt a kék folyadékceremónia. "

2021.08.27 - Elizabet és Richárd (Harmónia folyadékceremónia lapos szív üveggel)

2022.06.18 - Olívia és István (Végtelen szerelem folyadékceremónia lapos szív üveggel)

2021.05.15 - Réka és Péter (Rózsaszín köd folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Köszönjük ezt a csoda ceremóniát, amit megálmodtatok! "

2020.08.22 - Niki és Zoli (Végtelen szerelem folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Nagyon szépen köszönjük ezt a különleges folyadékceremóniát Nektek! Megkoronázta a szertartást. Mindenkinek nagyon tetszett, még nem láttak ilyesmit. Örülünk, hogy a megszokott gyertya vagy homok mellett valami különleges és örökre megmaradó emléket kaptunk Tőletek! " 

2020.10.24 - Heni és Valter (Végtelen szerelem folyadékceremónia szív üveggel) "A folyadékceremóniánk gyönyörűen működött, mindenki odáig volt . Nagyon szépen köszönjük hogy különlegessé varázsoltátok a szertartásunk. :)"

2021.10.15 - Beáta és Ervin (Valami kék folyadékceremónia szív üveggel) "Köszönjük szépen, minden úgy alakult ahogy szerettük volna, csodálatos volt! Még az anyakönyvvezető is meglepetten nézte a folyadékceremónia részt! "

Edu és Tomi (Valami kék folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Szeretném megköszönni, hogy általatok ilyen különlegessé sikeredett a ceremóniánk. Senki se látott még ilyet, csodás volt. "

2021.09.11 - Böbe és Dani (Valami kék folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Nagyon jól sikerült minden. A folyadék pont olyan kék lett mint a ruhám. Hálás köszönet érte! " 

2021 július - Szimonetta és Zsolt (Harmónia folyadékceremónia szív üveggel) "Imádtuk, igazi varázslat volt! :)"

2021.11.06 - Regina és Sebastian (Végtelen szerelem folyadékceremónia szív üveggel) "Nagy sikere volt, köszönjük még egyszer! "

2021 - Biankáék esküvője :) (Végtelen szerelem folyadékceremónia szív üveggel)

2021.12.18 - Bettina és Martin (Harmónia folyadékceremónia szív üveggel) 

2021.09.11 - Vivi és Sanyi (Végtelen szerelem folyadékceremónia hullám üveggel)

2021.08.14. - Szabina és Dávid (Rózsaszín köd folyadékceremónia lapos szív üveggel)

2021.09.04 - Heni és Peti (Valami kék folyadékceremónia hullám üveggel)

2021.12.11 - Doma és Máté (Harmónia folyadékceremónia szív üveggel) "Nagyon szuperül sikerült a folyadékceremonia, mindenkinek elnyerte a fetszését! 🙂"

2021.08.27 - Betsabé és András (Végtelen szerelem folyadékceremónia lapos szív üveggel)

2021.04.08. - Évi és Józsi (Rózsaszín köd folyadékceremónia lapos szív üveggel)

2021.08.27 - Melinda és László (Végtelen szerelem folyadékceremónia lapos szív üveggel)

Laura és András (Harmónia folyadékceremónia szív üveggel) "Köszönjük a közreműködést a polgári szertartás ceremóniájához, nagyon tetszett a násznépnek is a két folyadék összeöntése. Főleg a hét éves keresztfiúnknak, aki még a hétvégén is azt kérdezte, hogy hogy lehet, hogy a két színből egy harmadik lett. " 

2021.06.05 - Kitti és Dávid (Végtelen szerelem folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Köszönjük nektek ezt a különleges ceremóniát! 

2021.06.26 - Vivien és Tamás (Végtelen szerelem folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Még egyszer nagyon köszönjük , hogy lehetővé tettétek számunkra, ezt a csodás és különleges ceremóniát. 🙂"

2021.08.28 - Szabina és Gábor (Rózsaszín köd folyadékceremónia szerelmes szívek üveggel)

2020.10.17 - Gabi és Zoli (Végtelen szerelem folyadékceremónia szív üveggel)

2020.08.20 - Letti és Levi (Rózsaszín köd folyadékceremónia szív üveggel)

Fotók: Szima Studio

Barbi és Isti (Végtelen szerelem folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Köszönjük, nagyon különleges volt! :)"

Zsanették esküvője (Végtelen szerelem folyadékceremónia szerelmes szívek üveggel) "Az esküvőnk tökéletesen alakult, a folyadékceremónia pedig mindenkit lenyűgözött, sok vendég érdeklődött utána, hogy miféle varázslat volt :)" 

2020.12.12 - Dalma és Csaba (Rózsaszín köd folyadékceremónia szerelmes szívek üveggel) "2 db képet tudok csatolni, a videón ugyanis semmi nem látszik annyira nagy volt az érdeklődés a folyadékceremónia iránt, hogy még a fotós is beállt a saját kamerája elé, hogy megörökítse a pillanatot " :)

2020.08.29 - Eszti és Zoli (Végtelen szerelem folyadékceremónia szív üveggel)

2019.10.05 - Dóra és Ricsi (Rózsaszín köd folyadékceremónia szerelmes szívek üveggel) "Sokan nem ismerték ezt a ceremónia formát, szóval nagy sikere volt. :) Köszönjük, hogy felejthetetlenné tettéket Ti is a napunkat! :)"

2020.09.19. - Kitti és Márk (Rózsaszín köd folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Köszönjük szépen ezt a különleges folyadékceremóniát a polgári szertartásunkhoz. 2020. 09. 19.-én volt az esküvőnk, Márk és Kitti."

2020.09.26. - Timi és Adrián (Rózsaszín köd folyadékceremónia szerelmes szívek üveggel) "Nagyon szépen köszönjük ezt a különleges folyadék ceremóniát senki nem ismerte és nagyon tetszett mindenkinek! köszönettel: Timi és Adrián🥰😍😘"

2020.09.04 - Betti és Bence (Végtelen szerelem folyadékceremónia szív üveggel) "Nagyon szépen köszönjük a folyadékot, sok pozitív jelzést kaptunk vissza rá, elvarázsolt mindenkit! " 

Fotók: https://www.facebook.com/bekojozseffoto

Luca és Zoli (Végtelen szerelem folyadékceremónia hullám üveggel) "A folyadékceremenónia volt az egyik kedvenc pillanatom az egész nap folyamán. ☺️ Köszönjük szépen, ezt a különlegességet! 🙂"

Fotók: Pakó Petra Photography megbizásából Nyikos Dia készítette

Végtelen szerelem folyadékceremónia szerelmes szívek üveggel

2020.08.15. - Reni és Tamás (Harmónia folyadékceremónia lapos szív üveggel)

2020.06.13 - Dóra és Fecó (Rózsaszín köd folyadékceremónia lapos szív üveggel)

2020.07.11. - Merci és Lali (Rózsaszín köd folyadékceremónia lapos szív üveggel) "Amit a Nagy Napunkra terveztünk, úgy is alakult, tökéletes volt. A folyadékceremónia mesés és ámulatba ejtő. Még az anyakönyvvezető sem látott ilyet. Sokan kérdezték mi ez, honnan van és dicsérték, hogy végre valami klasszikustól eltérő látványosság :) Köszönjük Nektek ezt az élményt :)"

2020.08.29. - Timi és Tomi (Valami kék folyadékceremónia szív üveggel) "Nagyon szépen köszönjük a csodálatos eszközt amit kigondoltatok és megvalósítottatok! Nagyon különlegessé tette az esküvőnket! :) "

2020.09.26. - Emőke és Tibor (Végtelen szerelem folyadékceremónia szerelmes szív üveggel)

Meli és Laci (Végtelen szerelem folyadékceremónia lapos szív üveggel)  

2020.09.05 - Picur és Dagi (Harmónia folyadékceremónia lapos szív üveggel)

2020.08.29. - Niki és Norbi (Rózsaszín köd folyadékceremónia szerelmes szív üveggel)

2020.07.25. - Ili és Gergő (Valami kék folyadékceremónia lapos szív üveggel)

2020.06.20. - Viki és Ákos (Rózsaszín köd folyadékceremónia szív üveggel)

2020.06.13 - Marcsy és Attila (Végtelen szerelem folyadékceremónia szett szerelmes szívek üveggel)

2019.09.07 - Adrienn és Szilárd (Végtelen szerelem folyadékceremónia szett szerelmes szívek üveggel) "Imádtuk a különleges ceremóniát, köszönjük, hogy tökéletessé tettétek a nagy napunkat! :)"

2020.07.04 (Valami kék folyadékceremónia lapos szív üveggel)

2019.07.06 Edina és Szabi (Harmónia folyadékceremónia) "Nagyon tetszett mindenkinek, beleértve bennünket is ez a fajta ceremónia típus. Kíváncsian vártuk, hogy élőben hogyan fog hatni ránk és a vendégekre a folyadékok színváltozása és a hozzá kapcsolódó jelentés. :) Köszönjük a csomaghoz mellékelt szöveget, amiből az anyakönyvvezető is meríthetett. :)"

2019.08.31 - Rita és Gabi (Valami kék folyadékceremónia szett szív üveggel) "A folyadékceremónia nagyon tetszett Nekünk és a Vendégeinknek is. Kíváncsian kérdezgettek róla, mivel még sosem láttak ilyet és pont ez volt a cél... :) A kezünk remegett egy kicsit az izgatottságtól, de szerencsére tökéletesen sikerült minden! :) "

2019.08.03 - Betti és Laci (Valami kék folyadékceremónia szett szív üveggel) "Köszönjük szépen a lehetőséget, hogy egy újonsággal lephettük meg vendégeinket. Mindenki nagyon tetszett, hogy a két különböző folyadék összeöntésekor olyan színű lett a folyadék, mint a dekorunk. :) Ez egy örök emlék lesz nekünk, mely már ott díszeleg a polcunk. :)"

2019.09.14 - Timi és Viktor (Végtelen szerelem folyadékceremónia szett szív üveggel) "A folyadékceremónia szuper volt, mindenkinek tetszett. A család teljesen rácsodálkozott, amikor a két átlátszó folyadékot összeöntöttük és kék lett. :)"

2019.08.17 - Erika és Sándor (Harmónia folyadékceremónia szett szerelmes szívek üveggel) "Köszönjük szépen, nagyon jól sikerült és valóban nagyon különleges volt! Örök emlék marad! :)"

2019.08.18 - Fanni és Ádám (Végtelen szerelem folyadékceremónia szett kúp üveggel) "Nagyon szépen köszönjük, minden csodálatos volt! :)"

2019.08.03 - Rita és Imi (Rózsaszín köd folyadékceremónia szett lapos szív üveggel) "Köszönjük, nagyon jól sikerült minden, a folyadékceremónia is mindenkinek nagyon tetszett. :)"

2020.01.11 - Réka és Tibi (Rózsaszín köd folyadékceremónia szerelmes szívek üveggel)

2019.05.25 - Laura és Gábor (Végtelen szerelem folyadékceremónia)

2019.07.15 - Zsuzsi és Máté (Rózsaszín köd folyadék ceremónia) "Nagyon szépen köszönjük, a legtökéletesebb ceremónia kelléket! Nagy szenzáció volt! 🤩😍 Bátran ajánljuk mindenkinek aki varázslatos ceremóniát szeretne! ❤️"

2019.07.26 - Adri és Ricsi (Harmónia folyadékceremónia szett hullám üveggel) "Mindent nagyon szépen köszönünk, igazán különlegessé varázsoltátok a szertartást! :)"

2018.08.10 - Hajni és Csabi (Rózsaszín köd folyadékceremónia szett szív üveggel) "Köszönjük szépen, minden nagyon jól sikerült. :) Gyulán a városházán még ismeretlen volt a folyadékceremónia, nagyon tetszett mindenkinek. Nagyon örülünk hogy benneteket választottunk. Nagyon szép lett a végeredmény, reméljük a folyadék még évekig a nappalink dísze lehet. :)"

2019.08.10 - Erzsike és Arnold (Végtelen szerelem folyadékceremónia szett szerelmes szívek üveggel) "Mindenkinek nagyon tetszett a folyadékceremónia! :)"

2019.06.22 Dóra és János (Rózsaszín köd folyadékceremónia) "Nagyon szépen köszönjük, hogy Ti is hozzá járultatok ahhoz, hogy a nagy napunk tökéletes legyen. :) A folyadékceremónia igazán különleges része volt a polgári szertartásnak. :) Nagyon tetszett a családnak is." 

2019.07.19 - Marianna és Norbi (Végtelen szerelem folyadékceremónia) "Mindent köszönünk, nagyon bejött a dolog, jó döntés volt, hogy Titeket választottunk :)"

2019.06.01 - Anita és István (Rózsaszín köd folyadékceremónia)

2019.05.24 Bernadett és József (Rózsaszín köd folyadékceremónia) "Mindenkinek nagyon tetszett a ceremóniának ez a különleges lezárása. Az üresen maradt üvegeket is felhasználtuk, a nászúton gyűjtött tengerparti homokot és kagylókat őrzik. " 

2019.05.25 Timi és Tamás (Végtelen szerelem folyadékceremónia)

2019.07.27 - Kitti és Balázs (Végtelen szerelem folyadékceremónia szett kúp üveggel)

2019.05.18 Niki és Tibi (Rózsaszín köd folyadékceremónia) 

2019.06.21 - Evelin és Berci (Végtelen szerelem folyadékceremónia)

2018.09.01 Niki és Gyuri (Végtelen szerelem folyadékceremónia)  "Nagy meglepetés volt a vendégeknek, és nekünk is nagyon tetszett! :)"

2018.07.28 Évi és Tamás (Rózsaszín köd folyadékceremónia) "Rendkívül nagy sikere volt. Sem a vendégek, de még az anyakönyvvezető sem találkozott ezidáig ezzel a páratlan és látványos, a szertartás bensőséges hangulatát emelő megoldással. Örülünk, hogy általa egy új és különleges élmény részesei lehettünk. :)"  

2018.08.18 Dóri és Ákos (Harmónia folyadékceremónia) "Nagy sikere volt a folyadékceremóniának, forradalmi újdonságként hatott az esküvőnkön. :)" 

2018.07.07 Csilla és Miki (Rózsaszín köd folyadékceremónia) "Nagyon szépen köszönjük, nagyon nagy sikere volt. :)"

2018.08.04 Melinda és Henko (Végtelen szerelem folyadékceremónia) "Köszönjük, minden szuper volt ! :) A vendégeink örültek a folyadékceremóniának, mert még senki nem hallott róla, úgyhogy jól megleptünk mindenkit :)" 

2018.09.08 Timi és Karcsi (Valami kék folyadékceremónia) "Kifejezetten tetszett a vendégeknek a szertartás, mert próbáltuk úgy szervezni, hogy legyenek benne újdonságok, amivel még nem találkoztak máshol. Na ez sikerült is, ilyen volt számukra a folyadékceremónia :) Mindenki érdeklődve figyelte mi történik, nagyon tetszett nekik. Sokszor mondták, hogy ilyet még nem láttak. A barátoknak, akiknek még nem volt esküvőjük, az tetszett, hogy alkalmas kinti és benti szertartáshoz, hamar megvan, mégis látványos amikor a két folyadék egyesül." 

2018.08.10 Szasza és Márkó (Végtelen szerelem folyadékceremónia) "Hálásak vagyunk a folyadék ceremóniáért..., egyedivé tette a legszebb napunkat! :)"  

2018.06.09 Beatrix és Tibor  (Valami kék folyadékceremónia) "Csodálatos volt, mindenkinek nagyon tetszett a folyadékceremónia! Köszönjük szépen még egyszer Nektek ezt a csodát!"  

2018.08.25 Andi és Peti (Valami kék folyadékceremónia) "Különlegessé tettük a folyadékaitokkal az augusztus 25-i esküvőnket! Nagyon látványos, szép volt! :) Köszönjük."   

2018.08.10 Norina és Gergő (Valami kék folyadékceremónia) "Köszönjük szépen, mindenkinek tetszett, nem láttak még ilyet, nagyon szép emlék lesz. Igazán különleges volt a ceremónia, köszönünk mindent!"

2018.05.26 Ági és Zoli (Végtelen szerelem folyadékceremónia) "A nagy napon minden fontos dolog úgy sikerült, ahogyan elképzeltük. Az egyik legmeghatározóbb pont a folyadékceremónia volt. Kicsit izgultunk, mit fog szólni a násznép, hiszen még a közvetlen családtagjaink előtt is titok volt, hogy mit fogunk csinálni. Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, mindenkinek nagyon tetszett. De legfőképpen nekünk! Nagyon szépen köszönjük, hogy még emlékezetesebbé tettétek ezt a napot!  Mindenkinek csak ajánlani tudjuk, aki valami igazán különlegeset és egyedit akar az esküvőjén."   

2018.06.16 Timi, Ádám és Lotti (Rózsaszín köd folyadékceremónia) "A folyadékceremónia hatalmas sikert aratott még senki nem találkozott vele, így igazán különlegessé varázsolta a nagy napunkat :)" 

2018.08.03 Hanna és Ádám (Végtelen szerelem folyadékceremónia - Egyedi "fekete" verzió) "Nagyon tetszett mindenkinek, ilyen ceremóniáról sokan még nem is hallottak. Köszönjük szépen! :)"

2018.05.25 Judit és István "Nagy sikert aratott a folyadékceremónia! Mindenki számára újdonság volt! Örülünk,hogy rátok találtunk! Azóta a szekrényünk polcán áll az üvegünk és amikor ránézünk a nagy napunkat juttatja eszünkbe. Csodálatos érzés! :)"

2018.08.11 Edina és Ádám (Rózsaszín köd folyadékceremónia) "Köszönjük szépen még egyszer, hogy hozzájárultatok ehhez a szép naphoz, az üvegcsékkel.:) "

2018.08.03 Tünde és Péter (Harmónia folyadékceremónia)  

2018.08.04 Zsuzsanna és László (Harmónia folyadékceremónia) 

2018.06.09 Adri és Laci (Valami kék folyadékceremónia) 

2018.05.19 Diána és Loránd (Harmónia folyadékceremónia) "Nagyon tetszett mindenkinek és nagyon látványos volt. Köszönjük szépen, hogy érdekesebbé tettétek ceremóniánkat! :) "  

2018.05.26 Detti és Tomi (Rózsaszín köd folyadékceremónia)

2018.05.26 Dóri és Zoli (Végtelen szerelem folyadékceremónia) " Pontosan nem emlékszem, hogy hol hallottam Rólatok, csak homokceremónia helyettesítőt kerestem, mert nem szeretek 5000. lenni a sorban. :) Ezért kerestem valamit, ami különlegesebb, nem sok mindenkinél láttam még, és így találtam Rátok, úgyhogy köszönöm, hogy létrehoztatok valami újat, így nem kell sokadik párként homokot öntenünk a szertartáson. :) Nagyon szépen köszönünk mindent, mindenkinek nagyon tetszett a különleges megoldás a homokceremónia helyett! :) "   

2018.07.07 Zita és Zoli (Rózsaszín köd folyadékceremónia) 

2017.04.22 Ildi és Zoli (Rózsaszín köd folyadékceremónia) "Köszönjük szépen, óriási sikere volt. A zenét elnyomva csodálkozott el a násznép örömében. :)" 

2017.10.17 Hajnalka és Frigyes (Valami kék folyadékceremónia) 

2018.04.21. (Valami kék folyadékceremónia) 

2017.05.29 Kinga és Ilie (Rózsaszín köd folyadékceremónia)

2017.06.17 Gabriella és Péter (Harmónia folyadékceremónia)                                             "Köszönjük szépen, minden tökéletes volt! Nagyon tetszett mindenkinek, most látott folyadékceremóniát mindenki először! :)"

2017.07.08 Barbi és Gabi (Rózsaszín köd folyadékceremónia)

2017.07.22. Kata és Balázs (Harmónia folyadékceremónia)                                               "Köszönjük, hogy szebbé és különlegessé tettétek számunkra a Nagy napunkat! Nagy sikere volt!"

2017.08.12. Kinga és István (Harmónia folyadékceremónia) 

2017.09.16. Timi és Sanyi (Valami kék folyadékceremónia)                                                                "A vendégeknek és nekünk is nagyon tetszett a ceremónia, hiszen senki nem látott még ilyet a jelenlévők közül. Még egyszer köszönjük hogy ezzel a látványos "varázslattal" szebbé tettétek a Mi Nagy Napunkat :)"

2017.09.09. Kati és Tibi (Valami kék folyadékceremónia)                                                          "Szuper, hogy kitaláltátok, mert elég egyedi és kinti szertartáshoz tökéletes! 50 év múlva is az otthonunk dísze lesz. :) " 

2017.09.09. Réka és Tomi (Rózsaszín köd folyadékceremónia - Hullám)

2017.09.23. Kinga és Gyuszi (Harmónia folyadékceremónia) 

2017.09.16 Gabi és Dani (Valami kék folyadékceremónia)

2017.11.04. Anita és Roland (Végtelen szerelem folyadékceremónia)                                          "Nagyon szépen köszönjük a munkátokat, az esküvőnk fénypontja volt a folyadékceremónia! :) Nagyon tetszett mindenkinek, főleg nekünk, egy örök emlék marad a számunkra! :)"  

2017.07.07. Kitti és Péter (Valami kék folyadékceremónia )                                                                  "Nagyon köszönjük, hogy létrehoztatok egy ilyen különlegességet, amivel az amúgy is különleges alkalmat, még felemelőbbé lehetett tenni, nem mellesleg egy örök emlék marad számunkra. Mikor rápillantunk itthon az üvegre, eszünkbe jut minden csodás pillanata a Nagy Napunknak :) "  

2017.09.16. Tímea és Sándor (Rózsaszín köd folyadékceremónia)                                      "Köszönjük szépen,  mindenkit lenyűgöztünk a folyadékkal, és nekünk is nagyon tetszett! :)"

2017.10.28. Móni és Gábor (Rózsaszín köd folyadékceremónia)                                        "Köszönjük szépen! :) Minden fantasztikus volt (természetesen XD), még akkor is ha nem minden ment zökkenőmentesen, vagy pont úgy, ahogy elképzeltük. De abban egyetértünk így utólag is, hogy a folyadékceremónia készletetek tökéletes választás volt a GeekEsküvőnkre! :)"

Miért választottatok minket?

Roxi és Peti "Én facebook-on láttalak Titeket, bedobta a hirdetéses részben. És örültem neki nagyon mert a homokceremónia annyira nem tetszett nekünk, viszont amit Ti csináltok az szép és különleges úgyhogy elsőre bele szerettünk."

Zsuzsi és Tibi "Sokat gondolkodtunk olyan ötleteken, amitől egy kicsit másabb, kicsit emlékezetesebb, kicsit meglepőbb lehet a mi esküvőnk az átlagostól. Sikerült is már egy-két dolgot összegyűjteni, de azon is gondolkodtunk, hogyan tudjuk feldobni a polgári ceremóniánkat. Rátaláltunk Doszpod Mónika videóira, amiben sok tanácsot kap az ember az esküvő szervezéshez. Ezek között a videók között találtunk Rátok is. Egyből megtetszett az ötlet nekünk, hogy legyen folyadékceremóniánk, és utána már nem volt megállás. Nagyon jó ötlet volt, amikor ezt kitaláltátok. Gratulálunk hozzá! :) "

Kitti és Marcell "A homoköntés, gyertyagyújtás és a folyadékceremónia közül ez tetszett a legjobban, plusz mivel szabadban lesz a polgári a szél ennek árt a legkevésbé. A videótok is nagyon meggyőző, úgyhogy nem sokat gondolkoztunk rajta! :)"

Niki és Dani "Nagyon megtetszett, mert számunkra varázslatos, és nem hétköznapi."

Kinga és Gyuszi "Véletlen leltünk rá az oldalukra, de rögtön tudtuk, hogy ez kell nekünk :) Biztos vagyok benne, hogy a násznépnek is tetszeni fog." 

Ági és Imi "Eddig még soha nem láttam folyadékceremóniát, de azokon az esküvőkön ahol voltunk számunkra nagyon sokáig tartott a homokszóró ceremónia, így netes keresgélés után találtam az oldalatokra, hogy még milyen lehetőségek vannak a polgári ceremóniákon és egyből nagyon megtetszett :)"

Norina és Gergő "Szerettünk volna valami különlegeset, nem a megszokott homok vagy gyertya ceremóniát."

Fanni és Tamás "Nagyon sokáig kerestük a megfelelő ceremóniát, mert különlegeset, egyedit szerettünk volna. Végül feladtuk, mert nem tálaltunk olyat, ami igazán tetszett volna. És ekkor tálalt rá Fanni a facebook-ot lapozgatva a folyadékceremóniára. Igazából ti találtatok ránk. :)"

Klaudia és Jocó "Mivel a párommal mindketten nagyon szeretjük a különleges, szokatlan, érdekes dolgokat, egyértelmű volt, hogy titeket választunk. Nagyon szuper ez az egész, amit létrehoztatok. :)"

Gréti és Tomi "A Google kereső által találtam meg az esküvői folyadékceremóniát! Bevallom nektek, elég uncsinak tartom a homok öntést és társait, így valami sokkal merészebbet szerettem volna. Beírtam a keresőbe, hogy esküvői ceremóniák és azt hiszem a ti oldalatok volt az első vagy a második, amit kiadott a google. Nagyon örültem, mikor rátaláltam az oldalatokra, mert nagyon menő ez a ceremónia! A párom is oda van érte, a vőfélyünk még nem is hallott ilyenről! Nagyon tetszik neki, biztos hogy ajánlani fogja olyan pároknak, akik hasonlóan többre vágynak, akárcsak mi! Az anyakönyvvezetőnk, csak annyit mondott, hogy 'woow ez nagyon klassz'!! Pompás éke lesz a Polgári szertartásunknak a folyadékceremónia! Milyen menő már... mindenkit elvarázsol! Nagy újdonságnak számít ez itt nálunk!"